Ismerd meg tagjainkat

Bujdosó Ildikó

Tapasztalt óvodapedagógusként és fejlesztőpedagógusként az inklúzív pedagógia elkötelezett híve vagyok!
Hiszek abban, hogy közös erővel, érzékenyítő neveléssel segíthetjük a „sorsfordító” családok életét.
Pedagógusi és emberi hozzáállásommal segítem a gyermekek harmónikus fejlődését a sajátos eszközeimmel( innovatív programok, meseterápia, éneklés, zenehallgatás, kézműveskedés)

Rózsahegyi Dorina

Sokszor tűnődöm azon, hogy talán én vagyok az utolsó olyan generáció akinek ha azt mondták a szülei, hogy sötétedésre gyere haza a játszótérről akkor az úgy is volt… na jó nem mindig sikerült. 🫣 Az volt a szórakozás, hogy a cimborákkal suli után vagy hétvégén kimentünk a játszótérre és kreatív játékokat találtunk ki saját magunk szórakoztatására.
Ma azt látom, hogy a gyerekeknek nem az a kikapcsolódás és a haverozás, hogy kimennek a természetbe focizni, bújócskázni, ugróiskolázni, hanem, hogy bent ülnek a szobában vagy plázában telefont vagy PS-t nyomkodva virtuális haverokkal. Ez nem helyes. A későbbiekben nehezen tudnak majd kapcsolatot építeni, közösségben létezni. Mind e mellett fontos a természet közelsége is. Igen is csípje meg a csalán. Ez is egy tapasztalás. Kertészmérnökként szeretném azt szorgalmazni, hogy megtanulják a gyerekek, családok, hogy milyen jótékony hatással van a természet. Mind e mellett a megszerzett tudásommal segíthetek egy kis tudást átadni a növénytermesztésről, valamint egy kicsit környezettudatosabban élni.

Baracsi Viktória

A sziklamászásban azt szeretem a legjobban, hogy nincs más választásom, mint a jelenben lenni. Nem a tegnap terhei, nem a holnap kérdései járnak a fejemben, csak a szikla, a mozdulat és a pillanat. A Tarka Erdő közösségben ezt biztonságban, támogatással és rengeteg nevetéssel élhetem meg. Számomra minden mászás egy kicsi szabadság, kiszabadulás a hétköznapok rohanásából, egy hely, ahol újra önmagam lehetek. Fantasztikus érzés olyan emberekkel lenni, akik szívvel-lélekkel építik ezt a közösséget, és minden alkalommal új erőt, új inspirációt adnak. Itt nem csak felfelé mászunk, hanem egymást is emeljük.

Simon Magdi

Simon Magdi vagyok, az egyesület egyik alapító tagja. Fontos számomra egy olyan közösség építése, ahol a gyerekek biztonságban, szeretetben és játékos tanulásban fejlődhetnek, a családok pedig támogatást és inspirációt kapnak a mindennapokhoz.
Hiszek abban, hogy minden gyermek egy külön kis világ, és szeretnék segíteni abban, hogy ez a világ színesebb, és boldogabb legyen.