Mi ezekért a visszajelzésekért dolgozunk!
Ma is voltam mászni a Tarka Erdő Egyesülettel, és bár lehet, hogy másnak apróságnak tűnik, számomra nagyon értékes felismerést adott. A mászás után beszélgettünk a csapattal, és Gyuri, az egyesület szervezője-mondott egy gondolatot, ami nagyon megérintett.
Azt mondta: “Mászás közben nem tud az agyad máshol járni, csak a jelenben lenni. Futásnál, sétánál, munkánál ez más, de a sziklán nincs tegnap, nincs holnap, csak az adott pillanat.”
Ez teljesen igaz volt rám is. Sok minden kavargott a fejemben előtte, ahogy általában szokott. Nehéz nekem egy dologra koncentrálni. De ott, amikor másztam, tényleg csak a jelenben voltam. Nem a mi volt és nem a mi lesz pörgött, hanem az a lépés, az a kapaszkodás.
Köszönöm, Gyuri, hogy nemcsak biztonságban tartottál odafenn, hanem segítettél megérteni, mit is jelent igazán jelen lenni. 